A 101 Bistro 2022-es holdnaptára festővászonra nyomtatva.
Kínai holdújév
A kínai holdújév a világ közel egynegyede által ünnepelt tavaszünnep kezdete. Kínában és délkelet ázsiában is az egyik legnagyobb ünnepnek számít és ilyenkor gyűlnek össze a családok és búcsúztatják az óévet illetve biztosítják a szerencsét az új évre. Ennek az ünnepnek az eredete egészen a Quin dinasztiáig vezethető vissza krisztus előtt 200 körülre. Az akkori kor szelleme a kor fontos mezőgazdasági fordulatai köré szervezte ünnepeit úgy mint a betakarítás az ősz kezdetén így természetszerűleg az újév kezdete február eleji első holdtöltére esett. A kínai naptár így a természet legősibb ciklikusságát a hold változásait és a év napjait mint asztronómiai alapvetéseket veszi alapjául illetve az éveket is egy állat jegyéhez köti. A 12 évente ismétlődő ciklikusságban így elértünk újra a tigris évéhez ezért készültünk nektek egy kis különlegességgel ami szuper limitált példányszámban készült csak és Csordás Eszter keze munkáját dícséri.